„Iránytű a biztonságban”

Társaságunkról

 

 

  • A Társaság 2014.02.24-én – mint LVM Vagyonvédelem Kft. – jött létre a 2012.10.26-án alapított LVM Követelésbehajtás Kft. jogutódja. Az új tevékenységére utal nevében is, amely által a vagyonvédelem irányba mozdult el.

 

  • Az LVM Vagyonvédelem Kft. megalakulásakor a vezetés célul tűzte ki a Megbízók érdekeinek és elvárásainak maximális figyelembevételével történő munkavégzést, és azon piaci rések és szükséges költséghatékony megoldások alkalmazását, amelyek az adott időben nem voltak jelen.

 

  • A működést mindenkor a pénzügyi stabilitás jellemezte, ami egyben azt is lehetővé tette, hogy megrendelői igényekhez alkalmazkodva minden szükséges feltételt biztosítunk a szolgáltatás elvárt színvonalához mérten.

 

  • Az LVM Vagyonvédelem Kft. elismert működését stabil szakembergárda garantálja. A Társaság menedzsmentjének tagjai korábban a vagyonvédelemben és illetve rendvédelmi szervezeteknél dolgoztak ez által a megrendelői érdekek maximális ismeretével bírnak. A vezetői állomány több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezik a közigazgatás területen végzett hivatásos állományban eltöltött szakmai múltja révén.

 

  • A vagyonőri állományban munkavállalóink magyar állampolgárok, akik valamennyien rendelkeznek a törvény által előírt személy-és vagyonőri szakmai végzettséggel, erkölcsi bizonyítvánnyal és a rendőrhatóság által kiadott személy-és vagyonőri igazolvánnyal.

 

  • Vagyonvédelmi munkáink során minden esetben elsődleges cél az adott objektum komplex védelmének biztosítása. Ezt segíti elő az a törekvésünk is, hogy a Megbízóink kérése alapján minden olyan feladatot is elvégzünk és illetve ellátunk, amely nem tartozik a szorosan vett vagyonvédelemhez, de ahhoz illeszthető munkafolyamatot tartalmaz.

 

  • 2017 évben társaságunk szolgáltatási palettája a vagyonvédelem mellet általános épület üzemeltetéssel került bővítésre a takarítási szolgáltatások mellet.